2008. december 13., szombat

BiteFight kultúra

ma megint megmondtam a tutit!

játszom egy játékkal, amely segít kizökkenni az állandó munkából, felelősséggel és odafigyeléssel jár, így semmiképp nem fölösleges, és mivel csak pár perc naponta, még az idő róvására sem megy. ez a BiteFight! ha akarsz csatlakozni, csak klikk ide: harapólink

a történet a következő:
farkasok és vámpírok támadják egymást, minden karakter mögött egy ember van. többtíz támadást bonyolítok naponta, s természetesen van akit többször, van akit kevesebbszer, a rendszer automatikusan szórja a karaktereket, de ha több időt szánsz rá akkor lehet taktikázni is.
ma kaptam egy ilyen üzenetet:

William86: szeva ha nem támadsz akkor béke lesz és a klántársam se fog meg támadni!

és rögtön utána érkezett egy támadás a klántársától, megnéztem, több napja először támadtam meg, tehát nem akadályoztam, nem volt amiből arra következtessen, hogy rá vagyok szállva, ráadásul nem is szakítottam sokat tőle.
egy tartalmas választ kapott ennek fejében:
szia..
inkább tanulj meg játszani, egyrészt tisztességesen, másrészt eredményesen, mint arra pazarold az idődet hogy könyörögj és uszíts. azért van szétkurva a társadalmunk, mert ilyen emberek lakjak. nem ismerik a játékszabályokat, áthágják az erkölcsöt, kibúvókat és az egyszerűbb utat keresik.

nem az egyszerűbb utat kell választani, hanem az eredményesebbet és amit te csinálsz, az minden csak nem eredményrevezető. ha azzal töltöd az idődet, hogy mindenkinek könyörögsz aki hetente egyszer megtámad, és ráuszítasz valakit, majd fenyegetőzöl, soha nem marad elég időd és energiád a tényleges feladatodra.

tanulj! fejlődj! gondolkozz! és cselekedj úgy, hogy ne hátráltasd embertársaidat problémáidat old meg te magad, de előtte elemezd, hogy ténylegesen probléma ez az.

eredményes játékot!

ui.: eddig sem figyeltem hogy kit támadok, és ezután sem fogom.

ha valaki úgy érzi, hogy én voltam az aki nem jártam el korrektűl, kérem jelezze, ha meg igazat ad, azt is.

2008. december 11., csütörtök

drCat szinek

igy nez ki egy honlap, amikor olyan "szakember" keziti, akinek fogalma nincs a pszichologiarol
www.drcat.org
lila es fekete kompozicio, egy eroteljesen mosolygo noi fenykeppel, raadasul a tema a problemamegoldas es a szeretet.

remelem senkinek nem kell tovabb ragozzam, hogy mi a gond vele.

2008. december 7., vasárnap

vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: üzenet erdélyből

vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: üzenet erdélyből
egy identitás nélküli vers, amely embert ölt. és a reakcióm szintén vers formájában.

nagymagyaroknak és székelyeknek kötelező

2008. november 18., kedd

vallalkozasguru.hu

bődületes baromságok! avagy hogyan hülyítsük szegény cégvezetőt?!

vallalkozasguru.hu
"Boldog cégvezető! Stabil cég!" kb mintha az 5. osztályos unokaöcsém találta volna ki a mondatot. nem attól stabil a cég hogy boldog a cégvezető, hanem ha jól érzik magukat az alkalmazottak. és manapság ez a kettő kurvára nem fér össze.

"Sok ügyfél, magas bevétel!" na ne! sok ügyfél, sok probléma! és a magas költségekkel még nem is számoltam.
kevés ügyfél, minőségi kiszolgálás, elégedett visszatérő vásárlók. így mindjárt jobban hangzik, nem?

"Hogyan érheted el a célokat?" kinek a céljait? valahogy engem csak a sajátom érdekel, és az sem többesszámban.

végigszenvedtem magam az oldal tartalmán. amit leír, az a lehető legnagyobb hülyítés. tartalmak mondanak ellent egymásnak, hiányzik a tárgy a mondatokból, két bekezdés után még mindig nem tudni hogy mit akar, ez aztán garantált minőség.

valószínűnek tartom, hogy ez a sok hülye cégvezető, aki ma magyarországon elterjedt egy alfaj, szerencsétlen logójukkal, esetlen marketingstratégiájukkal, minőségtelen szolgáltatásaikkal, mind ennél a szerencsétlennél tanult.

ő a vállalkozásguru, és adsensekből akar meggazdagodni. nem csodálom, az aki rá hallgat, pár hónapon belül zárhatja a boltot, és mehet falura kapálni.

és nehéz lesz a gazdasági válságra kenni. ;)

és hogy azt sem tudni, hogy ki van e mögött a bölcs oldal mögött, és úgy ad tanácsokat, gázas.. ehhez legalább érthetne, ha már annyi minden máshoz igen: Közületi Telefonkönyv - NÉGY DELFIN Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

2008. november 15., szombat

magyar posta, nemzetkozi csomag-szallitas


ManiAc 2008.11.13. 16:17:14 megjegyzese helytallo es jogos, DE!

en is rakenyszerulok nehanap a magyar posta szolgaltatasaira (csak akkor amikor nincs mas valasztasom), es egyzser nagyon megszivtam, tobbet nem fordul elo:

rendszeresen rendelem gyogyszereimet egy nagy amerikai cegtol, nemetorszagi lerakatukbol postazzak. kb 30-40ezer forint lehetett a csomag erteke.

a csomag helyett egy fecnit kaptam, hogy menjek be a csmag utan az orcy teri postahivatalba, ott sorszam a gepbol, ami epp nemmukodott, igy egy balaknal kellett sorbanaljak erte.

hivtak az 5os ablakhoz, kezembe adtak egy marek papirt, varjak...
hivtak a 2es ablakhoz, ott elvettek a papirokat, varjak..
kettesablaktol kiszoltak, hogy 6ezer forint..
kerdezek: mire?
valaszolnak. vam.
mondom: baromsag, nem vagyok hajlando fizetni.
valasz,. ez al eljaras, nem adhatjak k a csomagot, megtalalom a posta honlapjan, meg bla, bla..
endre el.
kovetkezo napon: ugyanez a jatek, 2es ablaknal fizetek, marek papir vissza, menjek az 5os ablakhoz, varjak..
5os ablak fogad, atveszi a marek papirt, ad egy fecnit, menjek a 6os ablakhoz, varok..
csomag kezben, endre boldog, a marek papir amit meg sem neztem hogy miaz kifizetve, nyomtatasi koltsegek finanszirozva, 3 alkalmazott feloras munkabere megvan, en meg kiadtam 6ezr forintot fogalmam nincs mire.

es hogy miert tunik ez nekem fel? mert meg egyik orszagban sem kellett vamot fizessek erre a csomagra, csak magyarorszagon.

Budapest, Fekete Pákó utca, Magyarország

Budapest, XXI. kerület, Fekete Pákó utca, Magyarország


Nagyobb térképre váltás

2008. november 11., kedd

nem funkcionalis forum

mivel jelenleg nem felhaborodasom, vagy elkeseredesem a bejegyzes targya, igy nem nevezem meg a celszemelyt. ime a rovidke kis tortenet:

hirlevelben erkezett a felszolitas, hogy elindult a forum, s jajjdejo.
megneztem az oldalt, de amit ott talaltam teljes mertekben alkalmatlan volt a celra, raadasul semmi koze nem vlt a forumhoz. tehat "tollat" ragadtam:

az oldalon talalhato forumnak nevezett dolog nem is forum es nem is alkalmas arra ami az eredeti cel.. mivel nem lehet kovetni h mely hozzaszolas mely tartalomhoz tartozik.. ehhez egy forum motorra van szukseg, vagy egy blogmotorra, de ez utobbinal a kerdesek levelben kell beerkezzenek, majd az aminisztrator publikalja..

kisse megkesve, de annal nagyobbb szeretettel erkezett a valasz:
Már ne haragudj, de akkor a Forum Romanum se volt fórum Rómában, és a Hyde park se, mert nem felel meg a Te elvárásaidnak.

Az a fórum, ahol fel lehet szólalni. Pont.

A Hyde park se tökéletes, az enyém se, de azt a pár hozzászólást, mint láthatod most már azért el lehet különíteni. Kíváncsi vagyok ennyi idő alatt ki tud ilyet produkálni?

Amit írtál azt is könnyű megoldani, csak még nem biztos hogy érdemes.

2 napja fortyog ez bennem, csak meg kellett írnom, még ha megharagszol,
akkor is.

aktiv fantaziamnak koszonhetoen lattam az ember arcat, ket napon keresztul csak a levelemen morfondirozva, mindent felborit, mindenkivel kotexik, es hisztis rohamokkal traktalja kornyezetet :) na jo.. lehet h kisse eltulozam, ime valaszom:
:) nem ertem a harag okat.. viszont meg tudom magyarazni, viszont az tenyleg haragot szulne.

nem azert irtam amit irtam, mert ez a hobbim, hanem azert raboltam - amugy draga - idomet az Ön honlapja erdekeben, mert tudom hogy hasznos tartalomrol/szolgaltatasrol van szo, es segiteni szeretnek a mukodokepesebbe teteleben.

amit irtam az jotanacs, meg ha inkabb kritikara emlekeztet is, amely azon egyszeru tenyen alapszik, hogy nem az en erdekem, igy minimalis idot es energiat szenteltem ra. irhatok esszet is illatos levelpapiron, de azt egyik fel sem tudja hasznositani, es nem is lesz eleg hatasos.

maradok munkaja tiszteloje, amennyiben kesobbiekben is hajlando kritikamat fogadni es megfogadni, kerem jelezze, amennyiben nem, azt is.

eredmenyes napot,
:: fo'rika endre
:: iCode4Beer.com

2008. november 4., kedd

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: online fizetes, paypal es bankkartya

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: online fizetes, paypal es bankkartya

es hogy mit muvelnek a magyarok szegeny Raiffeisen bank nevevel!

ami a legszomorubb, nem csak a cikkben bemutatott keresesi statisztikak bizonyitjak a korcsosulast, hanem a hivatalos honlapok is.

2008. november 3., hétfő

Webdesign&Marketing

feliratkoztam Erdélyi Norbert infotermekere, ingyenes, de termeszetesen kampanycelokat szolgal. megerkezik az infotermek, es egy minosithetetlen fotoval illusztralta magat a szerzo. sokak szerint nem eleg tappintatos modorommal, es nagy adag ironiaval velemenyeztem:

ha ramhallgatsz, azt a fotot azonnal leccsereled valami nemhunyoritos,
nemnapszemuveges, es nemko'cos kepre..
en azonnal bezartam az acrobatreadert, es ha nem gyozol meg valami
esztetikailag megfelelo kulsovel, akkor meg a hirlevelet is torlom..
hogy mi volt az elso benyomas azt inkabb nem akarod hallani..
eredmenyes napot..

a segito szandek es szabad velemennyilvanitas jegyeben elkultem, es nemsokara erkezett is a valasz:

from Webdesign&Marketing Ügyfélszolgálat
to fo'rika endre
date Wed, Jul 23, 2008 at 10:37 AM
subject Válasz

Kedves Endre,

Köszönjük a tanácsot, a tévedésből került oda az a fénykép.
Kérlek a jövőben mellőzd ezt a stílust, ha észrevételt fogalmazol meg.
A hírlevélről bármikor egy kattintással leíratkozhatsz ha nem tetszik akár a legapróbb momentum is.

Üdvözlettel.:

Ügyfélszolgálat.
'Webdesign & Marketing'

erre is volt valaszom termeszetesen, mivel sem szemelyemet sem velemenyemet nem tisztelte:

kedvesnek es korrektnek csoppet sem nevezheto ugyfelszolgalat,
stilusomat es mondanivalomat nem faragom senkihez es semmihez.
az, hogy valakinek a gyomra nem kepes megemeszteni az etelt, nem a
szakacs problemaja.

tisztaban vagyok vele hogy hogyan kell hirlevelrol leiratkozni, koszonom.

eredmenyes fejlodest, es igaz pillanatokat kivanok,
fórika endre

kovetkezo heten ujra kuldte a termeket, korrekt kepel, es elnezest kert mindenkitol az elozo hibaert. :)

2008. október 28., kedd

napigamat roman vendegmunkasok nemetorszag

ha valami ÜT, akkor ez a kep igen:


[Éljenek a vendégmunkások] 2008. július 28., hétfő, 1 hozzászólás van.
Helyszín: Neckarsulm, Németország. Fotózta: Nyesa.

napigamat blogja
napigamat.freeblog.hu

2008. szeptember 14., vasárnap

autoreklam.tag.hu legborzalmasabb honlap


http://autoreklam.tag.hu/


ilyen rossz oldalt 1997es internetes palyafutasom ota nem lattam.
felfogni nem tudom, hogy hogyan es ki kepes ilyent gyartani, es meg buszke is ra.

roadrecord.hu-oldalon buszkelkedik a honlap tulajdonosa a wecimevel, hozzaszolasa termeszetesen forgalomgeneralasi szandekkal szuletett, kivancsi lennek a direkt latogatokra.. ha valakinek van eziranyu infja, azt kommentben varom.

tehat az oldal:
az esztetikat azt hagyjuk, szerintem nem kell beszeljek rola ahhoz h mindenki lassa, h semmi esztetikai erzeke nincs a keszitonek, sem a megrendelonek.. ha ez egy szemely, az a legroszabb ami tortenet egy weboldallal.. ez minden esetre vonatkozik!

van egy nagy igazsagom, amely miatt gyakran kiborulnak az emberek:

az esztetikai ertekrended egyenesen aranyos az altalanos igenyessegi szinteddel
es most egy kozhelyet is: "az igazsag mindig faj!"

elso benyomas: gusztustalan
masodik es a tobbi:
ingyenes domain es tarhely, hatalmas banner, amin nem te hatarozod meg h mi jelenik meg.. ha baba-mama oldalt csinalsz es eppen animal-szex reklam villog a lap tetejen, nem kell gondolkozz a konverziocsokkenes miertjen

ingyenes latogatasszamlalo amely raadasul csak egy szamlalo, es semmi statisztikai szolgaltatas nincs mogotte

nagy erofeszotes h ne terjek ki a latvanyra.. de inkabb nem borulok ki.. annyira..

belepes megtortent.. rozsaszin, piros, kek, sarga kiemeles.. magyarazat akar lenni, de nagyon hulye kell legyel ahhoz h elsore megertsd h mi is ez.. ujabb belepes link ami most "rendben".. pedig kurvara nincs semmi rendben.. itt mar orjongtem es feszultek izmaim.

tovabbi frame-k, hogy bongeszonk, keresok es mi is utalhassuk az oldalt..
ujabb betutipus es szinarzenal.. es minden link a http://www.zeusz2002.nok.hu/ oldalra mutat, amit ugyanaz a "muvesz" alkotott mint emezt.

kepek menure klikkelve egy 4877px×3444px kep van osszenyomva 448px×358px-re, valoszinuleg painttel effektelve.

az oldal Microsoft Word 11/el van kimentve, ez meg is latszik a betutipusokon es a stilusan.. idezojelek termeszetesen pont ott hianyoznak ahol a legfontosabbak.

keresooptimalizalas? grafika? stilus? esztetika? logika? makosguba?

olyan szinten lebutultam az oldaltol h keptelen vagyok barmi okosat irni.. ezert gyorsan abba is hagyom is megprobalom kialudni a fajdalmakat..

2008. július 20., vasárnap

nagyisuli.hu

http://www.nagyisuli.hu/
Számítógépről - egyszerűen és világosan


mar harmadszorra kapom meg a levelet, ezzel nem is lenne gond, de minden egyes alkalommal megnezem, hogy mi ez, az elso bekezdest vegigolvasom. es informaciotartalma nulla. raadasul nem emlekezetes az oldal, mar harmadszor olvastam el ugyanazt, es csak ekkor esett le, hogy itt mar jartam.
es ez alapjan nem is fogom tovabbolvasni, egyszer sem.

a felhivas, hogy ajanld az oldalt erdekel, mivel a nyakamon lognak azok az emberek nap-mint-nap, akikhez az oldal szol. es ajanlasommal kihasznalnam a nyeresi lehetoseget, mivel epp egy pendrivera lenne szuksegem, de fogalmam nincs, hogy merre talalom az affiliate rendszert. seholy egy urlap, sehol egy ajanlo link.
csak az oktatoanyag iranti erdeklodest latom, amelyet elmeletileg mar kitoltottem, mivel kapom a promoanyagot.

elso nagy lepes: ujraformazni az oldalt szerkezetileg is, es grafikailag is.
a legzavarobb elemek:

    tul sok betutipus,
    tul sok karaktermeret.
    szemet zavaro szinek,
    celkozonsegnek nem megfelelo karaktermeret.
    villogo kis nyilak elvonjak a figyelmet a szovegrol.
    javascriptes felugro ablakokat a legtobb bongeszo automatikusan tiltja,
    tehat a kapcsolat, rolunk, reszletek linkek hasznalhatatlanok.
    (az en oldalam statisztikai szerint 60%-nal. ennek az oldalnak a celkozonseget elnezve 90%. tehat csak 10% az akihez eljut az informacio, es ebbol 5-nek ha van kedve vegigolvasni azt a sok szoveget, es 1% lesz aki meg ezek utan is erdeklodik.)

a szoveget sem turelmem sem kedvem vegigolvasni, de biztosan jol atgondolva negyedere lehet csokkenteni.

meg egy fontos lepes, kereso-optimalizalas. az oldal semmilyen szempontbol nem keresobarat. ennek fontossagat szerintem nem kell vazoljam a mai vilagban, amikor az emberek nem jegyeznek meg webcimeket, ha valamire szukseguk van: google.com. az oldal seo kompatibilitasa a legfontosabb, legelso lepes. ez nelkul semi ertelme weboldalt gyartani.

az xt notebookon gepelo mennyei karakter, a 3.3as photoshopos korszakot idezo grafika, a feher keret az oldal korul kifinomult grafikai erzekre utalnak, csak valamikor a 80as evek elejerol.

es raadasnak, amit utoljara vettem eszre, pedig az elso lepes kellene legyen, a szlogen.
Buta kérdés nincs, tedd fel bátran
ez az amivel oly szinten lekezelnek, hogy meg egy birosagi pert is szivesen a nyakukba akasztanek ha valahol az USA-ban hanyodnank.

2008. július 14., hétfő

milliomos honlap problema

http://www.milliomos-szuletik.com/bemutato/

"...amiben a" - furcsa egy gondolatkezdes, de a betumeret es a karaktertipus nem engedi, hogy visszaolvassak. igy maradok egy ertelmetlen mondattal, amely felsorolassal kezdodik, amit meg nem tudok hova kotni, es az elso ertelmes, elkulonitett es kiemelt gondolat: "most azonnal zard be ezt az oldalt."

mivel ezt tettem, fogalmam nincs hogy mirol szolhatott.. es nem is erdekel.
Raadasul mindez betoltotte a teljes kepernyot, es nagyobb faradtsag lett volna legorgetni, mint Ctrl+W billkombinacioval veglegesen eltavolitani a kepernyomrol.

Ami meg hozzasegitett a lap bezarasahoz, hogy ilyen oldalt mar lattam vagy 10ezret, ez sem szolhat masrol. Gyere es fizess!

2008. június 13., péntek

a programozo

en mar lattam sok agyament dolgot, es sok olyant is amelyet programozok muveltek, de ez mar annyira szurja a szemem, hogy nem birom komment nelkul hagyni.

aktiv bitefight (vigyazz! harap!) jatekos vagyok, igy a gameforge.de hirleveleit rendszeresen megkapom, de a mai tetozott:


Szia eaposztrof,

Targon kiraly eltunesevel, Aris orszag sotetbe eset.

Negyed evszazad ota, a kisebb testvere Halgan csinalya a
torvenyt a vas okolevel. Miutan egy katasztrofa egy kiss
keleti szigeten el lehetett kerulni az utolso percben,
amelyet sokan nem is eszleltek meg, most egy uj jon eszakrol.

Tarabatban, egy kiss falu az arnyek hegyek labainal,
a bator kalandorok talalkoznak hogy probalyak ki a
szerencsejuket. Soknak ez a batorsag a veszteseguket
jelenti. De azok amelyek elegendoen erosek es akik eletben
maradnak talalnak majd varatlan gazdagsagokat...

Jatszal most ingyen!


ez mar kritikus. az, hogy ekezetek nelkul van, kifejezetten tetszik, de a rovid massalhangzok, az LY-k es a Jatszal! ez mar sok nekem egy napra.

nem hiszem el, hogy az a hulye programozo, ne talalna valakit, aki meg tud fogalmazni egy mondatot, es azt helyesen! es azt sem hiszem el, hogy barki is engedi egy ilyen progrmozonak, hogy mondatot alkosson! azon meg vegkepp elkeseredek, hogy egyre gyakrabban talalkozo esetekkel. de ami vegkepp szornyu, hogy en sem tudok leirni ugy egy mondatot, hogy ne masszanak bele, vagy maradjanak ki karakterek.

ne menyjetek progarmozonak, ez lessz a vesztetk! ;)

2008. június 2., hétfő

2008. június 1., vasárnap

CSOMIÉP - Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft.

egy honlap, amely fooldalan akkor sem lepnek tul, ha fizetnenek erte.

www.csomiep.eu

CSOMIÉP - Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft.

javascript, popup, felbontaskenyszer, borzalmas esztetika. szerencsere a keresooptimalizalasi szabalyokat nem ismeretevel keszult, igy nem fertozi az online uzleti vilagot.

es a gyarto (http://www.tofi.hu) sem komolyabb ennel, olyan oldalakkal, amelyeket szegyenlnek kirakni referenciaknak.

hajra magyar e-tarsadalom! phuj!

2008. május 30., péntek

milliomos ébred: milliomos forum

milliomos ébred: milliomos forum
az emberek inkabb autoalkatreszt, vitaminokat 2xes aron, vagy tovabbi folosleges cuccokat akarnak az online uzleti vilagba. nem vilagmegvalto tudast! szomoru.

2008. május 24., szombat

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: valosagshow budapest endre aki programozo

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: valosagshow budapest endre aki programozo

ismet kaptam visszajelzeseket, amelyekre csak tagra meredt szemekkel bamultam, ply:
"hogyan kell szavazni?"

egyertelmuen fel van vazolva az oldalon, magyar nyelven. angolul meg igy:
http://eaposztrof.com/milliomos-szuletik

2008. május 23., péntek

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: milliomos ébred

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: milliomos ébred

Egy üzleti valóság show ..

3 hónapon keresztül fog zajlani a műsor. A beköltözött lakók célja, hogy minél nagyobb online vállalkozást (üzleti birodalmat) építsenek fel 3 hónap alatt, ehhez pedig minden segítséget megkapnak.

Garantált, hogy nézőként vagy lakóként is életet megváltoztató tudással leszel gazdagabb.

2008. május 21., szerda

gyogyszer vamilletek magyarorszag

gyogyszerekkel kell eljem az eletem, egy szerencsetlen esemenynek koszonhetoen. mivel nem mar szervezetem nem bir el semmilyen szintetikus anyagot, termeszetes cuccokat fogyasztok, amelyeknek tarhaza, a puritansale.com. magyarorszagra most rendeltem eloszor, es vegre 4 het utan megerkezett.. es draga allambacsink rarakott 25% vamilleteket.

tegnap lejartam a labam erte.. kurvaanykjukat.. ket posta, amely termeszetesen a kerulet masik vegeben van, majd orczy ter, amely a masik keruletben. ahol ora varakozas utan felvilagositottak, h vamilletek meg miegymas.. es a kerdesemre h ki kellet volna ilyen baromsagrol felvilagositson? azt mondtak h ez termeszetes, meg kellett volna nezzem a honlapjukat.

majd en felvilagositottam, h nem termeszetes mivel sem romaniaban, sem szlovakiaban nem kellett ilyet fizetni. es vegkepp nem kellett 4 hetet varni.

most akkor hol marad az ugyfel erdeke, az allampolgar joga, es az orszagban valo bizalom?

erre csak tetozik, hogy a napokban bezartak budapest legregebbi, legszebb es legbaratsagosabb gyogyszertarat, az "opera patikat".

2008. május 10., szombat

korond, a hires falu

igen, a cim nem amitas, nem kitalacio, korond tenyleg hires. ha meg valaki nem hallott volna rola, a magyarnak mondott, de lenyegeben szekely kezmuves keramiak otthona.

..volt.
sajnos ma mar a kezmuves muveszek, az oregek, kik ismertek a szakma "csinnyat-binnyat", hatterbe szorultak, korond foutcajan nem lehet talalkozni veluk, ha valaki valami ertekeset, es kezmuves termek cimre erdemeset szeretne beszerezni, nagy erofeszitesebe kerul. es miert kepes eltunni minden ami ertek? ezert:
Szomszedneni Produkcios Iroda Blablog: Elkurvult Korond

es kik muveltek mindezt? azok akik a leghangosabbak:
"Elkurvult Kommentek" (figyelem! csak eros idegzetueknek! szokimondo szovegek! erkolcsos es muvelt embereknek, meg szuloi felugyelet mellett sem ajanlott!)

es a mindehhez fuzodo elozo blogbejegyzesem, amelyre Befe-tol elismero valaszt kaptam. elismeresekbol az internetes keresok reszerol is jon eleg.
korond::eaposztrof::blog

2008. május 4., vasárnap

Magyar Baromfitermelok AlfÖldi EgyesÜlete - baromfiegyesulet.hu

a heten kaptam egy levelet, hogy milyen hianyossagok vannak a magyar baromfitermeloi agazatban, es hogy elindult a MAGYAR BAROMFITERMELŐK ALFÖLDI EGYESÜLETE-nek honlapja, amely altal a hianyossagokat szeretnek potolni. tenyleg csak szeretnek, mivel a honlap nem jo semmire.

tartalmaz egy fejlecet, ami egy nagyon szep foto, amelynek valoszinu festmeny jelleget aartak kolcsonozni, nem sok sikerrel, de ami fo problem vele, hogy ez egy flash ojektum. mindez azert hogy lassan becsusszon az egyesulet neve fentrol, s foloslegesen terheli a bongeszot, es a latogatot. a keresomotorokrol nem is beszelve.

az oldal tobbi resze egy template, szinosszeallitas kellemes, de a fejleccel egyaltalan nem passzol.

a tapasztalatlan "programozo" vagy beleganyolt a cms-be, vagy valami nagyon gagyi cuccot dobott ossze.. ezt nagyon jol bizonyitja a kijelentkezes a fooldal eslo betoltesenel :)

tele van apro javascriptekkel, mely egyertelmuen hasznalhatatlanna teszi az oldalt legtobb felhasznalo zamara.

a hatalmas @.gif emlitesre sem melthato, annyira elcsepelt.

es szegeny felhasznalo korbeklikkeli a fel szoveget az oldalon, mig vegre egy hasznos linkre bukkan.

jelenleg 2328 latogato volt, ez termeszetesen nincs jol pozicionalva.. de eddig senkinek nem tunt fel.. sem ez, sem az, hogy halomra van hasznalva a nagy kapitalis irasmod, egymasba folynak a szovegek, es a popularis bongeszok fele nem ert az oldalhoz..

legalabb keresooptimalizalhato az oldal, de az elso oldalakra soha nem fog felkerulni, az szent.

koteleo ellenpelda.. lassatok: http://baromfiegyesulet.hu/

2008. május 1., csütörtök

amandavitamin.hu, elviselhetetlen!

egy ujabb bizonyitek arra, hogy sokan az unokaoccsel terveztetik honlapjukat, vagy olyan cegre bizak emely azt sem tudja, hogy mi az a HTML. de szerencsere az ilyen oldalak tokeletes elrettento peldat szolgaltatnak. jelen esetben:
oldal boritott ki. reszletezem:
a fooldal nem mas, mint egy forward oldal, amely szepen, lathatoan tartalmazza az ip-t:
saved from url=(0020)http://195.56.44.42/
majd a legfontosabb, a <title> tag: Átirányítás (Átirányítás)
karakter kodolas: windows-1250
GENERATOR: MSHTML 6.00.2800.1106
es 5 betutipus is hozza van rendelve az egyetlen szoveghez: Kattintson ide!

de a jobb bongeszoket termeszetesen tovabbitja a fooldal, es mimasra, mint a leglehetetlenebb helyi konyvtarra: cms

a fejlecet kiveve, az osszes kep az oldalon torzitott kep. tehat egy sincs meretre vagva, olvashatatlanok, nezhetetlenek. amelyek nincsenek torzitva, azoknak nincs kufutoja, egybeolvadnak mindennel.

apropo fejlec, nem hittem volna hogy van meg ember aki ilyen hihetetlen modon vag korbe egy kepet, raadasul mindezt Machintoson, a meregdraga Adobe Photoshop CS3-assal

szinten egy szamomra erthetetlen megoldas, az osszes ekezetes karakter html nevvel van kiirva, a hosszu"ő"-t és a hosszu"ű"-t kivéve.. tehat a leg labilisabb karaktereket.

bizonyos oldalakon az alcim kissebb betutipussal (es hogy valtozzon, massal) van irva mint a tartalom

kapcsolat oldalon hasznalhatatlan terkep

email cim spam vedelem nelkul

mar nincs gusztusom tovabb szedelegni az oldalon, es velemenyezni sem.. messze menoleg a legrosszab oldal mit a hetekben lattam, pedig egy "gyergyoi rokkos" oldalt is megtekintettem anapokban ( :D )

es hogy honnan lesz ennek az oldalnak forgalma? fogalmam nincs..
keresooptimalizalas: nulla
visszamutato linkek: nulla
lehetoseg, hogy a page-rank novekedjen: nulla

2008. április 18., péntek

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: demonoid

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: demonoid, avagy hogyan vertek at tobbezer embert a warez.hu tulajdonosai, es pelda arra hogy milyen vesztesegeket elhettek at a tulajdonosok. arrol nem is beszelve, hogy sokak a honlapjukat is a warez.hu domainek moge rejtettek.

2008. április 6., vasárnap

weboldal.biz

ujabb tomaya style honlapra bukkantam, de ez megrosszabb: weboldal.biz

a lila a zolddel teljesen rendben van, ha egy gay pride (gyk: buzik felvonulasa) promovalasarol van szo. de egy olyan honlapon amely kereskedelmi cellal jott letre, nagyon nagy gaz, fleg ha melle an keverve kekes, szurke, feher es fekete. ez a legrosszabb szinkombinacio amit ember kitalalhat. a torok-mintava torzitott eros zold kukacok vegkepp elveszik a honlapra vagyok kedvet, nem csak attol hogy itt rendeljek meg jovobeli online bemutatkozo profiljukat, hanem attol is hogy egyaltalan fenn legyen az interneten.
ez meg megbocsajthato, hisz vannak hihetetlen gusztussal rendelkezo emberek, foleg az uzletember kategoriaban, de van amit mar ok sem toleralhatnak:
a fejlecben a grafika nincs jo illesztve, szetcsusznak az elemek.

  • a fomnunek tervezett aprobetus, alig eszreveheto szoveg egy resze olvashatatlan a sotet hatter miatt.

  • elsodleges kapcsolati ino egy honlapkeszito es tarhelyszolgaltatonak a telefonszam!? na ezt mar nagyanyam is arrebtolna.

  • felrevezeto alahuzasok az oldalon: tarhely most! persze h odaklikkelne az az 1% akinek esetleg szuksege lenne ra. de hiaba. nyoma sincs linknek.

  • hirek kozt van 1 darab januari bejegyzes.

  • fooldalon talalhato postokrol fogalma sincs szegeny pornepnek hogy mik lehetnek azok.

  • cegeknek olyan honlapokat ajanlanak, amelyet lehetetlen keresooptimalizalni.

  • ok sem tudjak hogy mi az a keresooptimalizalas, ugyanis csak a drupal motor altal alapertelmezett technikak vannak alkalmazva

  • ingyenes sablonokat adnak tovabb.


egysoval annyira szemet, hogy csodalkoznek ha ezek alapjan lenne egyaltalan munkajuk.
viszont az a tapasztalt szomoru teny, hogy sokak ilyen oldalak cimevel feszulnek nevjegykartyajukon.

2008. április 3., csütörtök

New Technology Meeting böszmeség.


mai napon resztvettem a The Budapest New Technology April Meetingen
hasznos es valtozatos temak voltak listaban, mit mar megszokhattak az arrajarok.

Előadók:
- Scheidler Balazs (syslog-ng): syslog-ng
- Kürti Lászlo (Open SKM Agency): Informatikai közbeszerzések sajátosságai Magyarországon
- Sebestyén Gábor (eu.edge): Widget Jones Library
- Vass Gergely (Autodesk, vassg.hu): Kamera illesztés digitális filmtrükkökhöz
- Gyenes Viktor (ELTE): PacMan játék tanulása Megerősítéses Tanulással


termeszetesen elkestem, nem is en lennek ha nem igy tortenik. es a Webisztán polomat sem tudtam atvenni mert eloadas utan is rohanom kellett. szerencsere pont azokat az eloadasokat ertem el amelyek fokent erdekeltek:

"Kamera illesztés digitális filmtrükkökhöz"
szemely szerint ezen az eloadason ujat nem hallottam, de legalabb megismerhettem egy ebmert akinek csodalom a munkassagat. (vassg.hu)

amint a videok publikalva lesznek, linkelem.

"PacMan"
ido hianya miatt nem tul tartalmas, de sokat sejteto eloadas, vegen erdekes kerdesekkel fuszerezve. de legalabb jot nevettunk. :) idezek:

"milyen nyelven lett irva?"

a prezentacioban java appletteket futtatott Gyenes Viktor, szep nagy .applet filenevekre klikkelve egy winXP-s desctopon, es ha mar valaki valaha latott java alkalmazast futni, az tobbet soha nem keveri semmivel. ez pont olyan mint minden joomlas oldalrol messzirol latszik hogy valami bena webmesternek csak enyire futotta.
a masik kerdes nem volt enyire veszes, de akik kicsit is jartasak a temaban azert elnevettek magukat:

"nem kellene inkabb FPS (First Person Shooter) jatekokkal fejleszteni az AI-t? (mesterseges inteligencia)"

ez a hatasa ha tul sok sci-fi-t nezunk. nem tuduk megkulonboztetni a valosagot a kreativ elme korlatlan jatekaitol. szegeny gyerek, orulhetne hogy lesz valaha inteligens ebresztooraja, de soha nem fogja fel annak jelentoseget, mivel o mar evek ota kedvenc szamitogepes jateka agyonalgoritmizalt karakterebe szerelmes.

szegeny Gyenes Viktor, tobbet o sem jon ide eloadast tartani ;)

"Informatikai közbeszerzések Magyarországon"
Kurti Laszlo, a rovid ido ellenere hasznos es tartalmas anyagot adott elo. lattam sok fulet megmozgatott, de sajnos semmilyen pozitiv eredmenyrol nem hallhattunk, pedig mindenki megtett mindent enne erdekeben, dehat nem tuluk fugg.

amint az emlitett peldakbol lathattuk, tovabbra is a nagyok fejik az orszagot, az orszag meg kolcsonker a masik nagyoktol hogy fenn tudja tartani a hirnevet.
magyarorszagnak nem a brit mintara es szinvonalra kellene fajjon a foga, hoszen ahhoz fel kell noni. es akarmelyik oldalrol nezzuk, a magyar "siksag" meg mindig a balkanhoz tartozik. akkor tehat vegyuk szemugyre a balkani helyzetet, es probaljunk ahhoz alkalmazkodni.

szemely szerint csak a romaniai mintat ismerem. amely nagyon is jol mukodik. ott minden a magan szferara van bizva. ha valami bizonyitott, lepecsetelik, jovahagyjak, kifizetik, es mindenki megy a maga dolgara. minden gazdasagosan, korultekintoen, szakemberek altal van iranyitva.
az iskolakban openoffice.org fut, win98-as rendszereken, vagy ubuntu, debian..
a kozintezmenyekben a 2000ben halomra felvasarolt nt-k 2000-k, es mindenki boldog. senki nem vagyik milliard forintos beruhazasra, hiszen ha meg akarja kinozni egy proceszort, hazamegy, belovi a frissen torrentelt oprendszeren, a legkemenyebb gepigenyu jatekokat; megteheti, mivel az orszag nem szemetre kolti az IT-kasszat, hanem hardverekre es open-source projektekre-re! azon belul is a sajat fejlesztesekre.

nem tudok olyan nagy szoftwert, amely stablistajaban ne allnanak halomra a roman nevek. megtehetik. eros az iskoljuk, kemenyek a feltetelek, es van penz arra amire szukseg. es nem sirassal toltik a szabadidejuket (es a munkaidejuket).

draga magyarorszag, tessek csak peldat venni az oly reg ota lenezett Romaniarol, amely meg mindig fennal, stabilan, es ez igy is marad.

2008. március 26., szerda

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: tanarveres

eaposztrof velemenye mindarrol amirol masoknak eltero..: tanarveres

tanarveres magyarorszagon

az inda video taraban talaltam ezt a videot:

Tanárverés
Címkék: diák fizikatanár iskola józsefváros tanár
Fizikatanár verése a Józsefvárosi iskolában.
link:Tanarveres

Újabb tanárverés borzolja a kedélyeket
Miskolc, Budapest, Őrhalom - A pedagógusok szinte tehetetlenek. Már az óvodában is válogatott trágárságokkal válaszolnak a gyerekek az óvónő kérésére.
A budapesti tanárverés története. olvasasra erdemes kommentekkel

Lökdöste, rugdosta fizika órán tanárát egy diák Budapesten. A 16 éves fiú nem akart rossz jegyet kapni, ezért inzultálta a pedagógust. Az eset után az idős fizikatanár felmondott. Mostanában nem ez volt az első ilyen eset. Legutóbb Őrhalmon vertek meg egy iskolaigazgatót, mert egy diák szüleinek nem tetszett, ahogy a tanár gyerekükkel viselkedett.


A cigány az nem ember .
A ciogány nem tud ember lenni .

az egvilagon semmi koze a ciganyokhoz, a magyar kolyok is epugy megteszi.

idaig sulyedjen egy orszag!? de latom senkit nem erdekel. sot, csak provokaljak a helyzetet.

es vegezetul, egy komment es egy szemelyes velemeny: tanarveres

2008. március 23., vasárnap

megemlitem: kultiplex

mar hosszu ideje figyelem a "kultiplex muvelodési ház" bezarasa korul folyo harcokat, fokent az In Memoriam Kultiplex blogot erdemes olvasgatni. ez vegre egy magasabb ertelmi szinttel biro tarsasag aktiv vitaja, mint amit megszokhattunk a mai dominans internetes kozossegek forumain.

a tema: dozeroljak le a kultiplexet, vagy sem?

harmadik fel e vitaban csak a passziv olvaso lehet, mas nincs.

lehet olvasni durva politikai vadakat, erzekeny illatos levelkeket, faszozos es picsazos kurvaanyazasokat, kulturalt kultura-partolasokat, olvashatunk hazug gyurcsanyrol es fuves cigit partolo orban viktor kislanyarol, zsidozast, ciganyozast, magyarozast es termeszetesen a lenyeget:

pár görbelábú, büdösszájú, hájas geci politikus pármillió forintért képes bármire.

peldaul bezaratni budapest, 2002 ota a legnagyobb es legkedveltebb, raadasul legkonnyebben megkozelithezto underground kulbjat.

sokak csak fustos rockkocsmakent, also osztalyu mozikent, nyeresegvadasz draga barkent vagy fiatalok megrontasara kitalalt helykent emlegetik, de nem ez az igazsag.

a mozi, a zenei programok es egyeb, valamint a vendéglatas mellet en mar voltam olyan formokon, amelyeknek jobb helyet nem is lehetett volna talalni. ultem mar be olyan filmekre, amelyeket mashol sehol nem vetitenek. ittam le magam a kavicsos talajig, ugy hogy kozben jolereztem magam, es szalltam magassban, ahonnan nezve szinten nem csalodtam a hely varazsaban.

a helyet az 1930-as evektol csak egyszeruen "kultúr"-nak beceztek, a "Kulti" is effektiv ugyanez, igy kijelenthetjuk, hogy budapest egyik legregebbi es leghiresebb kulturreszletnek fognak nekimenni az allam munkagepei.

ezentul nem a kultibol arado cigifusttol es a sorszagtol lesz budos a kornyek, hanem a budapesten oly nagy becsben tartott parklako csovesektol es zseb-kutyak uruleketol. raadasul "csend" fog honolni a kornyeken, oly nagy csend, amelyet budapest belvarosaban mar "megszoktunk".

egy masik blogomon is fellelheto nehany bejegyzes: kultiplex::eaposztrof

2008. március 17., hétfő

!RESTRICTED!.hu 2. felvonas

ujabb fejlemenyek a !RESTRICTED!.hu sztoryval kapcsolatban, a keszitojevel probaltam bekulni az elozoleg tortentek kapcsan, de ez lett belole:

[23:46] eaposztrof: i am your pleasure.. u accept that?
[23:47] C-Pleasure seeker: mit szeretnél?
[23:47] eaposztrof: baratkozni.. es segiteni
[23:48] C-Pleasure seeker: nem kell nekünk barátkozni, rásadásul nem hiszem, hogy olyan képességekkel bírnál, amivel a segítségemre lennél
[23:49] eaposztrof: .. nem tudhatod.. mar segitettem.. csak rosszul reagaltad le..
[23:50] C-Pleasure seeker: jaaa... értem... de buta lehetek
[23:50] eaposztrof: igaz, vallanom kell. soxor durva vagyok.. de legalabb hatasos. nem butasagodbol, hanem noisessegedbol eredendoen volt a felreertes..
[23:50] C-Pleasure seeker: drupal nélkül egy képet nem tudsz beilleszteni a heéyre, webdesign-ban nem igazán vannak kiemelkedo ötleteid sem sok tapasztalatod... én tényleg hülye vagyok, hogy mindezekután nem foglallkozom veled...
[23:50] C-Pleasure seeker: na hagyjuk ezt...
[23:59] eaposztrof: bájos vádak.. drupalrol fogalmad sincs, nem egy joomla.. soxor kemenyebb mint egy rekurziv php oldalt osszedobni., ha mar dobalozunk, akkor neked hol vannak mindezek? vane munkad? nekem soha nem kellett keresni, mindig megkerestek vele.. ez is eleg elismeres.. kaptal mar elismerest felulrol is munkaid irant?
[23:59] eaposztrof: efektiv az bosszant, h nem vagy hajlando elfogadni a segitseget, nem vagy hajlando gondolkodni, csak dobalozol es vadaskodsz az ismeretlennel es az ismeretlenbe
[23:59] eaposztrof: tipikus ocska magyar szokas
[00:01] C-Pleasure seeker: az, hogy valaki munkát keres nem jelenti azt, hogy nem ajánlanak neki... nekem mindig ajánlottak, de ha volt másfelé lehetoségem, akkor nézelodtem tovább
[00:01] C-Pleasure seeker: webes munkám mindig van és veled ellentétben nem egy referenciamunkám is van, ami kint van a weben, nincs eltitkolva senki elol
[00:02] C-Pleasure seeker: elismerést legutoljára amerikából kaptam
[00:02] C-Pleasure seeker: az exfonok "goodjob"-jait leszámítva
[00:02] C-Pleasure seeker: nem dobálózom olyan dolgokról, amirol nem tudok
[00:02] C-Pleasure seeker: ha nem vagy programozó, akko rmiért pofázol bele a programozó munkájába? miért mondasz hülyeségeket?
[00:03] C-Pleasure seeker: a Szabinak is meg akartad magyarázni a tutit, meg elottem idiótáztad le... akkor hogy ha nem is értesz a programozáshoz?
[00:03] C-Pleasure seeker: saját magadat hazudtolod meg, feltünt? nevetséges vagy
[00:03] eaposztrof: nem azt mondtam h nem ertek hozza, hanem azt h nem az a profilom.. en nem nevetek magmon, csak rajtad.. es a Szabis storyval kurvara igazam volt..
[00:04] eaposztrof: es nem belepofaztam, hanem elmondtam h miert mukodeskeptelen az oldal
[00:06] C-Pleasure seeker: idézlek, jó? "en designer vagyok es nem programozo"
[00:11] eaposztrof: "de programozokent dolgozom" tehat ertek hozza. meg ha nem is Diab szintjen, es az o gyorsasagaval, de barmit megcsinalok.
[00:11] eaposztrof: es ezt is szeretem..
[00:11] C-Pleasure seeker: nem Endre, nem értesz hozzá
[00:11] C-Pleasure seeker: aki drupál nélkül nem tud belinkelni egy képet sem, az nem ért hozzá
[00:12] eaposztrof: tok folosleges veled beszelgetni.. es folosleges volt ujra megprobaljam is.. ugyanazok a szaval es ugyanazok a mondatoka miket jhajtogatsz.. semmi elorelepes.
[00:12] eaposztrof: nem ismersz, nincs ahonnan.. es nem is kell..
[00:12] C-Pleasure seeker: pedig az HTML és az nem is programozás
[00:12] eaposztrof: es honnan jon ez a szoveg h drupal nekul nem tudsz belinkelni. stb?
[00:13] C-Pleasure seeker: miért, menne?
[00:13] eaposztrof: mint mondtam, drupalozni most kezdtem, azelott tomenytelen menyiegu oldalt csinaltam es notepadban!
[00:13] C-Pleasure seeker: vagy egy táblázatot létrehozni? vagy bármit? mert én kizártnak tartom
[00:13] eaposztrof: es html-t egy csecsemo is meg tud csinalni
[00:13] eaposztrof: ures vadak, ures embertol..
[00:13] C-Pleasure seeker: jajj de nagyképuek vagyunk
[00:13] eaposztrof: en nagykepu?
[00:13] C-Pleasure seeker: üres ember... hm...
[00:13] eaposztrof: hahaha
[00:13] eaposztrof: te vagy jelen esetben nagykepu
[00:14] C-Pleasure seeker: kurva álmos vagyok... de most ezzel jól felráztál kicsit... muhaha
[00:14] C-Pleasure seeker: vicces fijú vagy Te Endre
[00:14] eaposztrof: szomoru teny vagy te C
[00:14] eaposztrof: kar erted..
[00:14] eaposztrof: de kell menjek html kepet csatolni.. pusz..
[00:15] C-Pleasure seeker: tény?
[00:15] eaposztrof: tény.. igen
[00:15] C-Pleasure seeker: hogy lehet egy ember tény?
[00:15] C-Pleasure seeker: ezen a magyaron is van még mit csiszolnod
[00:15] eaposztrof: etelmezo szotar, tény bejegyzes
[00:15] C-Pleasure seeker: de hogy lehet egy ember tény?
[00:15] C-Pleasure seeker: van olyanod?? mert akkor forgathatnád picit
[00:16] eaposztrof: nezd meg a teny tenyleges fogalmat es rajosz
[00:16] eaposztrof: nincs.. nincs szuksegem ra
[00:16] C-Pleasure seeker: nem kevered a lénnyel?
[00:16] eaposztrof: nem
[00:16] C-Pleasure seeker: dehogynincs...
[00:16] C-Pleasure seeker: na menjél képezni


ismetelten sikerult bebizonyitania, hogy meggondolatlan, alaptalan vadakkal vedekezik, csak ismetli onmagat, es nem tud szintet lepni. a szomoru az, hogy nem csak orola szol mindez, ugyanis a nagyatlaghoz tartozik.

2008. március 2., vasárnap

ELNÉZÉST, MAGA TUD REPÜLNI?

A FEHÉR HATTYÚ FELHÚZTA A SZOKNYÁJÁT, AZT AZ IGEN TISZTA EMBER OTTAN NYALTA NEKI

Toepler Zoltán az a muvesz, akit vagy szeretsz, vagy gyulolsz. es az ebbe a kategoriaba tartozo emberek az igazan tehetsegesek. Toepler Zoltán rendezett filmet es szinjatekot; irt dramat; forgatokonyvet sorozathoz, illetve hangjatekhoz; dolgozott Garaczi Lászlóval; nyert dramairoi palyazatot, es filmszemlen kiserleti kategoriaban kulondijat. 2002 ota folyamatosan bizonyit, de nevet a nagykozonseg az Álszent (2006) nagyjatekfilmje kapcsan ismerte meg, annak is egy ominozus reszlete terjedt orszagszerte: a macskagyilkossag.
ennek koszonhetoen rengeteg ellenseget szerzett maganak, es hatalmas publicitast, amely utobbinak csoppet sem orulhetett, mert csaladja es testi epsege is gyakran veszelybe kerult, koszonhetoen az poornepnek, kik ervek nelkul vadaskodnak es latatlanban itelkeznek, es a medianak, amely azt adja amit a fogyaszto elvar.

az uj szinpadi dramajanak, a Katona József palyazatot nyert Korpusz-nak a Stúdió „K” Színház ad otthont, es o is jatszik egyik szerepben.

sejtheto volt, hogy a szinhaz sem ussza meg a "macskagyilkos" vadakat, tobb izben is tamadas erte eppugy az intezmenyt mint a tarsulatot, erre reagalva rovid es egyertelmu tajekoztatot publikaltak:

A társulat irtózik az élőlényekkel szemben elkövetett minden lelki és testi agressziótól, kegyetlenségtől. Toepler Zoltán író, rendező hibázott azzal, hogy Álszent című filmjében ilyen témájú jelenetet szerepeltetett. A színház ugyanakkor elutasít minden, demokratikus felhatalmazás nélküli igazságtételt, büntető intézkedést, fenyegetést, csoportos vagy egyéni megtorlást, függetlenül attól, hogy aki ellen irányul, milyen vétséget vagy bűnt követett el. Ennek felderítése és szankcionálása az alkotmányos és intézményes bűnüldözés és igazságszolgáltatás dolga, nem pedig azoké, akik - láthatóan - az állatvédelmet csupán ürügyként használják szélsőséges nézeteik hangoztatására

Fodor Tamás, a Stúdió „K” Színház igazgatoja egyertelmuen kimondta:

... ez nagyon jellemző az országunk állapotára, hogy ilyen nemszeretem dolgot, rögtön a politikával, ráadásul a szélsőjobbal hoznak össze.

Toepler cimu blogbejegyzesemben utalast ideztem a februar 28.ai Toepler Zoltán: Korpusz bemutato eloadasara.


tobb szempontbol is furdallt a kivancsisag, igy nem hagyhattam ki az eloadast.
a tobb szemponthoz nagymertekben hozzatartozik, hogy lathassam Toepler ujabb produkciojat. nem csalodtam! az eloadas lenyugozott, a belefektetett munka megerte. hogy menyi koszonheto a Rendező: Géczi Zoltán-nak, es menyi az iro, es nyomozo szerepet betolto Toepler Zoltán-nak az eloadas sikerebol, nem tudom, de az bizonyos, hogy az eloadas erositette Toepler iranyaba az elismeresem.

amint mar a magyar "kulturkozeg"-tol megszokhattuk a nezok viselkedese nem volt sem tolerans, sem ertelmezheto. olyan reszeknel vihognak bele ahol dramai esemenyek tortennek, es olyan kepeknel van siri csend ahol erzekeket mozgat. az eloadas leirasaban is ki van emelve:

A történet nem is olyan mulatságos, mint amennyit a nézők nevetnek rajta.

a karakterek, a szineszi munka, az osszjatek, es nemutolsosorban a sztori, mindenkepp dicseretet erdemel, es ajanlom mindenkinek, meg azoknak is akik elborzadnak a macskagyilkossagtol

apropo! draga bombagyar-os faszagyerekek! azt igertetek hogy

február 28., Stúdió K, ugye? Ott leszünk.
bar ott lettetek volna, legalabb tanultatok volna egy kis muveszetet.

KORPUSZ
- Toepler Zoltán rémdrámája -

A szobrász: Tamási Zoltán
A segéd: Lovas Dániel
Nárcisz: Rusznák Adrienn
A gyilkos: Janicsek Péter
A tanító: Géczi Zoltán
Kveon: Toepler Zoltán
Az újonc: Marosi Viktor
Rendező: Géczi Zoltán
Munkatárs: Hannus Zoltán, Swierkiewicz Áron
Fény: Fodor Gergely
Hang: Fodor Gergely

Ősbemutató: 2008. február 28., Stúdió „K" Színház
(Bp. IX. kerület, Ráday u. 32.)

További előadások: február 29., március 7., 12.

2008. február 23., szombat

Firefoxot mindenkinek!

nagyon tele a tokom az olyan riasztasokkal, amikor "tonkrement a szamitogepem!" felkialtassal invitalnak, erre meg csak az tud tetozni, ha multheten mar rendberaktam.

megerkezek, belovom a gepet, alig indul el, kozben kapok ket explorer hibauzenetet, meg egy svchost critical error-t.. ha vegre hasznalhato,nagy megdobbenessel fedezem fel az internet-explorer-t az utobb hasznalt programok listajaban. van pofajuk elokeresni a program files-bol, mivel az osszes ezzel kapcsolatos ikont eltakritom, erre csak anyit tudnak mondani, h hat a firefox nem nyitotta meg az oldalt. ?!? he? erre szeme lattara letesztelem, mire o: jol van na, csak ezt szoktam meg. ekkor mar allok is fel es lepek ki az ajton. bassza meg! szerezzen valahonnan egy masik hulyet kit szopathat!

ISMETLEM!

NE HASZNALJATOK INTERNET EXPLORERT!
NE FRISSITSETEK A WINDOWST!
NE BASZTASSATOK FOLOSLEGESEN!
ELOBB MINDENROL KERDEZD A GOOGLE-T!


Firefox 2

es terjesszetek (masold be a kodot blogodra, honlapodra, mindenhova!)!
<a href="http://www.spreadfirefox.com/node&id=219427&t=214">
<img border="0" alt="Firefox 2" title="Firefox 2" src="http://sfx-images.mozilla.org/affiliates/Buttons/firefox2/firefox-spread-btn-3.png"/>
</a>

ime egy kissebb logo:
<a href="http://www.spreadfirefox.com/node&id=219427&t=219"><img border="0" alt="Firefox 2" title="Firefox 2" src="http://sfx-images.mozilla.org/affiliates/Buttons/firefox2/ff2b80x15.gif"/></a>

2008. február 19., kedd

A horror mesterei

Életlen kések éjszakája
A horror mesterei - 1. évad

Bajtai András 2007. április 16. 11:57 beszolasa a filmhu portalon


a cikk mar a bevezeto elolvasasa utan felhaboritott, habar igaz.
lattam a filmet, nemsokkal a 2005-os bemutato utan, az eredeti angol nyelven, es lenyugozott. 1 reszt birtam ujranezni magyar szinkronnal, es attol tenyleg ujra ereztem a vacsora maradvanyait a torkomban. gusztustalan. bizom benne h Bajtai Andrásnak is csak ez rontotta a filmelmenyt. ha viszont nem, akkor ellenkezek kisse.

az teny h nem egeszen a horrorfilm mesterei hoztak letre ezt a sorozatot, de engem sikerult lenyugozniuk, azzal, h a tobbsegeben klasszikus horrorfilm temara irtak a forgatokonyveket, es egy csoppet sem untatott, es nem is szorakoztatott, hanem sikeresen hatott.
napjaink horrorszemete mellett megnyugtato erzes volt vegre valami klasszikusat es megis ujszerut latni, es erezni.

Carpenter, Cigarette Burns-je kulonos figyelmet igenyel, es nem tisztesseges Polanski filmjevel hasonlitgatni. manapsag mar minden hasonlit mindenre, a lenyeg h ujat mutatott, eghozza hatasos eszkozokkel.

hatasvadaszat is el van itelve a cikkben, amivel nem ertek egyet, mivel a ma emberenek ez az igenye, fokent ha mozirol/televiziorol van szo. kulonben osszessegeben tekintve nem hatasvadasz a sorozat. igaz a kis koltsegvetes megerzodik.

Incident On And Off A Mountain Road egy sokat latott klasszikus jeleneteket es szovodmenyeit sorakoztato film, ennek ellenere nagyon jo nyitoepizod. szintugy lenyugoz, hogy a finale osszezavarja az embereket, sokaknak sok velemenye van a zarojelenetrol, de az biztos, hogy nyitott marad, ezaltal mar nem unalmas kispolgari horror..

igaz a The Deer Woman-ban van par felresikerult, mar-mar komikus jelenet, de a "horrorparódia" jelzovel nem becsmerelnem.

Billy Drago szineszi munkajat szinten meg kell h vedjem, o egy karakter, raadasul jo szinesz, es az itteni alakitasa is olyan amilyennek lennie kell. en nem talaltam kivetnivalot benne, pedig van nemi szinpadi es filmszineszi ismeretem. a zavaro tan az, h a filmvasznon szokatlan jatekot jatszik, a beteg elme oly megnyilvanulasat, amelyet inkabb a szinpadi vilagban alkalmaznak, hatasosabban..

Takashi Miike epizodja nem hagy kivannivalot maga utan. egyszeruen tokeletes. es nem csodalkozom h betiltottak.

ami erdekes statisztika, h a rajongotabor tobbsege a 18. even aluli no, es csak utanuk a 18-29. eves ferfiak.
de azert tobbsegben a ferfiak nezik.
45 even feluliek nem igazan kedvelik. ezt meg is tudom erteni :)
1000 szavazobol 318 ertekelt 10es skalan 10est, 231 8ast es csupan 40en 4esen alul
es mindebbol csupan 351 egyesult allomokbeli szavazo.

ha valaki tud egy jobb horrorfilm sorozato, mutassa.

udvozlettel, fórika endre

2008. február 17., vasárnap

!RESTRICTED!

Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy NEM elore legyártott ingyenes template oldalakat használunk! Minden website-ot saját kezuleg készítünk el úgy, ahogy azt a megrendelo kívánja!
!RESTRICTED!.hu

egy lannyal leveleztem, emailje aljan a fenti idezet kore epitett oldal linkjet talaltam: !RESTRICTED!.hu
az a mokas az egeszben, hogy az egesz oldalnak template szaga van. a php-nuke template-k leglabb 20% ezzel a szinkombinacioval, es szerkezettel rendelezik.
szines viragok, melyszurke racsos hatteren!? ezt vegkepp nem lehet komolyan venni. fele szalad egy dinoszaurusz csontvaz, valoszinu h lekapja az osmehecsket rola, ami szinten sarga szinben pompazik. vagy talan azt akarja szimbolizalni, h oskorban a hullok menekultek a viragoktol (top-left), es manapsag a rovarok szimbiozisban elnek veluk (top-right). de ha a logo-t nezzuk, akor valami ilyensmit sejthetunk: az oshulloktol Maya-ig a mehecskeig.
azonnal a logo alatt kapunk egy orat, ha esetleg a mienkben nem biznank, es valoszinu hogy az alapertelmezettkent atomorahoz szinkronizalt, innen egy kopesre levo rendszerorank mar unalmas latvany. persze free-clock, nehogy ilyen teljesen folosleges dolgokra menjen el a ceg penze es a jomunkasember ideje.

Nem is tartanám fel, csak nézelodjön bátran!

ezzel indul az otodik bekezdes a folapon, es eddig meg csak anyit tudtam meg, hogy "ajándék és dekor" csak a sajat profil.
valoszinu udvozloszoveg akar lenni, a cim is erre utal, de egy csoppet sem ereztem udvozultnek magam vegigolvasasa utan, felvilagosultnak meg kevesbe. majd a vegen egy lanynev. ez eleg sok mindent megmagyaraz, de meg mindig nem derul ki h ki ez es mit is akar!?

jobboldalon hatalmas feher oszlop fekete alapon hirdeti 160x600 pixelen keresztul, hogy budapesten milyen az idojaras. ahh, valoszinu egy budapesti regionalis idojaraselemzo ceg oldalan lehetek.

de nem, csalodnom kellett.
web, print, foto/video, ajandek, dekor, referencia, linkek, kapcsolat, es egy hatalmas lefele mutato nyil. kiprobalom, es mar nem lepodom meg igazan azon h az oldal aljara dob. ahol fontos informaciokat velek felfedezni:

Az oldal Safari, FireFox, és IExplorer barát!

sejtem hogy a tobbi bongeszok alatt hasznalhatatlan es igen! sem a szoveges bongeszok, sem a "portable" bongeszok hoza sem szagolnak. tehat a keresomotorok robotjai sem tudnak mit kezdeni vele. miutan kiprobalom a gugliet, errol meg is bizonyosodok.

azt mondjak a grafikusok mindig mindent visszafele lapoznak. van benne valami. a kapcsolatoktol kezdem. ha esetleg mar tudnam h mirol szol az oldal (jelzem, mar a 6. oldalreszletet bongeszem), es rendelni akarok, gyorsabb ha googlizok egy masikat, monthogy bepotyogjem az emailcimeket a kepekrol, aminek effektiv semmi ertelme, ugyanis a leggyakrabban hasznalt email-catcher-ek rendelkeznek kepfelismero funkcioval, es mivel elotte szepen fel van tuntetve a "e-mail:" egyertelmuen bekerulnek a listaba.

linkek. itt sem bannercsererol, sem fizetett hirdetesrol nincs szo, megis nagyon szines a lista. vegulis hasznos valogatas.

referencia menupont meg fejlesztes alatt

ez is fejleszte alatt, de minimalis informaci mar fellelheto. kiemelve a kovetkezo szavakkal: Anyagválaszték, Anyag, Idotartam. vegulis az hogy "prémium öntapadós fóliák", "perforált ablakfólia", ezek nem fontos informaciok. es ott egy szep kis kek autocska, amirol nem tudni h mit keres ott, ugyanis nem nagyithato, semmi nem latszik rajta.

kovetkezo: dekor.. hoppa, nem. itt mar jartunk, de ezt csak onnan tudom h ismeros arrol szeretnek tovabblepni. de ezexerint mindig meg kell jegyezzem h epp melyik oldalon jarok, a menuben ez nincs kiemelve. innen mar csak azert megyek tovabb, mert mostmar az oldalra vagyok kivancsi, arra is csak kritizalas szempontjabol, a tartalma es lenyege mar egyaltalan nem erdekel.

ajandek
itt vegre van valami aranyos. egy kis maci (dinokoponyas poloban).
szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg nincs az az ember aki manapsag elolvasna szoveg szoveg szoveg szoveg szoveg es vegre informacio: egy tablazat.
Szitanyomás/póló, vászontáska, baseballsapka, munkaruha/ kiemelve, hasznos infoknal a keret vastagabb mint a betuk, nincs szunet hagyva, az egesz attekinthetetlen, zavaro a szemnek, raadasul a szurke szoveg a szemuvegesek atka. en az vagyok.

foto/video

A harmadik lehetoség (most ez a kedvencünk) egy JavaScript használata, amivel így nyílhatnak meg képei:(klikkeljen a képre)

az eredmeny:

Permission denied to get property Window.nodeType

video cimszo alatt egyik kedvenc reklamom, Guinnes sorreklam

print feltoltes alatt

web
ha gyorsmenu kepek fole visszuk az egeret, 2 kivetelevel mind mas-mas fele ugralnak el :)
egy szep szines es olvashatatlan kep jelzi hogy van az oldalon domainek es arak meg ellenorzo. majd .pdf .rtf es .doc fileok. igen. a honlapon mar nincs hely egy ujabb informacios tombbnek, sem egy megrendelo formnak. majd mindenki fog letoltogetni, nyomtatgatni meg pocsolni. "Extra e-mail cím /db"-rol fogalmam nincs mit jelent, de nem is fogom mgtudni. "+500 MB webtárhely" de mihez is adodik az hozza? ahh.. ujabb szoveg szoveg szoveg szoveg blokk utan "tarhely" focim. epp aktualis az erdeklodesem olcso es jo tarhelyszolgaltatas irant, itt figyelek. de akkor sem vagyok hajlando elolvasni ket bekezdesnyi esszet. de itt mar attekinthetobb a tablazat. "Tárterület" :D soha nem talalkoztam meg ilyen kifejeessel, elsore azt sugallja h valami raktarhelyiseg keveredett a tarhely-szolgaltatas listajaba.

nem rosz az ajanlat, es jok az arak is. kezd felmerulni a remeny hogy mindez ellenere egyutt dolgozunk, ugyanis egy nagypenzes projekt kovetkezik, es inkabb ismerossel osszam meg mint tokidegennel.

es most veszem eszre mit ir a fejlecen: "Állatiak vagyunk..."
igen. :D

design cimszo alatt, hatalmas piros betukkel kiemelve a bevezeto idezet, miszerint le a sablon oldalakkal! igen! en is ezt vallom, ezert szuletett meg ez a blog!
itt kezdtem el hahotazni. csak ugy magamban. egyelore.
majd megkerdeztem a lanytol, hogy ez komoly? erre o begorombult. ami ertheto is, de tovabbiakban mar nem lehetett beszelni vele, mert agressziven el kezdett dobalozni mindenfele jelzokel es vadakkal. majd a munkatarsa is.. csak o a maga paraszt modjan. idezem:

KBKrizsán Balázs, 2008.02.17. 12:15:02:
mondták már hogy egy tapló vagy?
összevissza fikázni más oldalát és kiröhögni?
gondolkozz el egy kicsit moagadon néha

forikaendre, 12:31:37:
he? nem kirohogtem, informalodtam. es velemenyt nyilvanitottam. es nem taploztam es bunkoztam le senkit

KBKrizsán Balázs, 12:33:00:
"ezen nevettem a legnagyobbat"
rövid távú memória suxx

forikaendre, 12:33:23:
mert vicces.
pont

KBKrizsán Balázs, 12:33:58:
tehát kiröhögted, az elobb meg azt mondtad hogy nem :DD

forikaendre, 12:34:27:
nem kirohogtem! ertelmezeskulonbsegek vannak. az a kirohoges, ha asszondom.. hehe.. deszar!

KBKrizsán Balázs, 12:35:05:
és ilyenért még nem vertek orba soha?

forikaendre, 12:35:45:
de.. de akkor is igazam volt
es vallalom a kovetkezot is
en nem vagyok ketszinu aljas patkany, mint azok kik nem veretik orrba magukat
inkabb segitek megoldani, minthogy kirohogjem. itt is az lett volna a kov lepes. de ilyen reakcio mellett nincs mit gondolkodni ezen

KBKrizsán Balázs, 12:37:19:
ott csinálta mellettem az egészet saját ötletek alapján, erre jön egy ilyen szánalmas fasz, aki lefikázza, azt mondja hogy template,és most meg mindjárt sír
hogy lehetsz ekkora paraszt?
hogy segítenél minoségivé tenni? lopnál valami templatet hozzá? :D

forikaendre, 12:38:39:
eleg a szanalmas faszozasbol, mert kezded felbaszni a seggem es az nem fog jolesni!

KBKrizsán Balázs, 12:39:14:
ójajj -:)
amúgy ez picit buzis volt, és nem sértés, csak véleménynyílvánítás :)

forikaendre, 12:41:04:
meg ha buzi lennek is tobbre tartanam magam mint azok akik faszoznak es parasztoznak

KBKrizsán Balázs, 12:42:25:
ja, valaki felbosszantot, hogy most Cn töltötted ki a haragod? most jó hogy azt hiszi semmit nem ér a lapja amivel dolgozott csomót, meg elcseszted az egész napját?
most boldog vagy?

forikaendre, 12:42:46:
rosszul reagalta le.
segiteni probaltam. de a fajtad nem ert emberi nyelven. sajnalom
az ocska beszolasaidnak koszonhetoen ezt fokozni fogom.

es ezert szuletett meg ez a bejegyzes. amugy a lanyt eddig szerettem, nem volt gondom vele, efektiv most sincs, de ez a paraszt kihozott a sodrombol.
az itt fel

blogajánló

amennyiben ajánlod az oldalt barátaidnak, következő lépésben megmutatom, hogy blogod, honlapod látogatottságát hogyan tudod egyik pillanatról a másikra sokszorosára növelni