
az emberi butaság határtalansága.. vagy a hozzánemértésből adódó jelentős hiba.
és a megoldás: Saját céges email beállítása ingyen.
2010. március 3., szerda
email-cím idiotizmus
2010. február 12., péntek
Zsidók kontra MÁV
ezidáig egy rossz szavam nem volt a zsidókra, mindkét oldalnak megvan a maga sara. de a következő cikk olvasása közben betelt a pohár:
Pert indítottak egy chicagói bíróságon a Magyar Államvasutak ellen a holokausztban való közreműködése miatt. Az egykori áldozatoknak 95 hozzátartozója szerepel a felperesek között, akik összesen 1,24 milliárd dollár kártérítést követelnek. [origo]
hidegen hagy, hogy ki kinek a kijét szidja, s hogy ebből hány százalék zsidó, izraeli, cigány, nigger, bármi; az sem érdekel, hogy milyen alattomos módszerrel csinálják ki magyarországot a felsőbb gazdasági érdekek; arra sem tudok haragudni aki lezsidóz meg azt feltételezi az édesanyámról, h zsidó, és szidja, de az a tény, hogy unatkozó vén zsidó picsák összeülnek chicagói hétvégi házuk verandáján, és merényletet követnek el az amúgy is hánya-vetett Magyar Államvasutak ellen, felháborít.
én szeretek vonatozni, tisztelem a kalauzokat, és szeretem fényképezni a vasutat.
ezek a hazug, aljas, szégyentelen, gerinctelen, mocskos zsidó CUNT-ok soha nem érezték a MÁV-feelinget, soha nem tiszteltek senkit (önmagukat is beleértve), és fényképen is csak az elhullott nagyapjukat sajnálják, pontosabban azt a tényt, hogy inkább feldobta a talpát egy koszos munkatáborban, minthogy deportált volna a rohadékja, és gyarapította volna a családi vagyont.
felháborodásom jeléül álljon itt egy gondolat - amely megalapozott, viszont ezidáig nem láttam értelmét hangoztatni - amely remélem megmozgatja a fantáziáját minden kedves olvasónak, és megosztja még több még kedvesebb olvasóval, véleménynyilvánítóval:
Rengeteg eltussolt és kiszivárgott bizonyíték támasztja alá, hogy a mai értelemben vett holokauszt drámaisága enyhén szólva túlzás, azaz fikció. Minimális történelmi ismeretekkel, és egy egészséges-közeli szemléletmóddal is tisztán körvonalazódnak a zsidók hatalomra-törésének erőfeszítései, amelyek nagy százaléka sikerrel megvalósult, vagy meg fog valósulni. Magyarország jelen helyzetének jelentős hányada is az ők számlájukra róható (nem a ma divatos fanatikus és eltúlzott vonatkozásra gondolok).
oszd meg és uralkodj!
2009. november 27., péntek
szkennelt kép küldése
bocs. nem tudok szebben fogalmazni: ha valaki hülye, az hülye. pont.
és ha valakinek magyarázat szüks a képhez, íme:
A4-es fekete tintával nyomott dokumentum beszkennelve, és emailben csatolva, tömörítetlen .tif formátumban. darabonkként 6,5 Megabájt. ne kifogás h valaki nem ért hozzá, az ne foglalkozzon vele. még a hülye is látja, hogy valami gond van vele, hiszen félóa míg távozik a céges levelezőrendszerből. ez a két dokumentum tömörítés és megfelelő formátumba való mentés után 370 Kilóbájt lett. hajrá!
idiótáknak áll a világ, ahol a gondolkodó egyedek foldokolnak.
2009. november 10., kedd
sms-kapcsolatok átverés
már messengeren keresztül is terjednek a telefonszámehúzós mocskok, amelyek jól megszívják magukat az idióta felhasználók számlájáról, akik megadják szemét reklámoknak bedőlve a telszámaikat.
a googli küzd ezek ellen, a legtöbb ilyen hirdetést már kitiltotta, viszont elvétve honlapokon még lehet találkozni velük, rendszerint iphone, macbook, és egyéb csábító kütyket ajánlanak fel telefonszámodért cserébe, iq tesztet töltetnek, vagy megtalálják a párod mobiltelefonját, stb..
íme néhány ilyen nagyon elmés oldal, akik a láma internetező zsebere optimalizálódtak:
a legagresszívebb magyar rabló-site:
http://www.sms-kapcsolatok.hu/
http://www.iq-tester.hu/ - ez is nagyon szépen ki van vitelezve, kár hogy rablás.
http://www.iq-teszt.hu/
ha valaki valóban egy jó tesztet akar kitölteni, akkor irány: alfa.webdesign.hu/jatek/iq
az egyik ilyen orosz mocsok, ezt messengeren találtam:
http://translate.google.com/translate?hl=en&sl=ru&tl=hu&u=http%3A%2F%2Fwww.to-know-all.ru%2F
ha nem hiszed, próbáld ki :)
aki még ezután is hülye marad, az szívjon. egészségére!
szaporítsd a listát a hozzászólásokban..
2009. november 9., hétfő
Udvarhelyi Hírportál
no comment.székelyudvarhely vezető napilapja. évek óta kiszolgálja az udvarhelyi lakosságot, utóbbi időben antikulturális maszlaggal. ehhez sikeresen hozzájárul az online jelenlétével is. téves információm volt az uh.ro tulajdnojogával kapcsolatban, mint utóbb kiderült, csak egy lelkes fiatal gárda vérszegény próbálkozása. a törekvés értékelendő.
viszont az még mindig az udvarhelyi híradóhoz köti, hogy az oldal a Lapkiadó szerverein fut.
jelzem, székelyudvarhely tele van reklámgrafikai stúdióval, ráadásul az egyik legnagyobb banner-je porosodik az uh.ro oldalon.
pár szösszenet a honlapról:
- GMT+3 az alapértelmezett időzóna
- nincs visszaigazoló email, ez nagyon nagy felelőtlenség manapság.. spammer-ek és felhasználók irányába egyaránt.
- státuszüzenet duplán jelenik meg - élni lehet vele, csak borzalmasan amatőr, amelyet egy médiaplatformnak nem lehet megbocsájtani
- a "padding" és "margin" formázási elemek ismeretének maximális hiánya. - minden összefolyik az oldalon, nincsenek térközök, esztétikailag kritikán aluli. funkcionalitásban korlátoz.
- helyesírás és stilisztika kritikán aluli - székelyföld egykori kulturális fővárosának fő médiájához ez nem ildomos
- a lehető legalkalmatlanabb színkavalkád használata - színelmélet és pszichológiai ismeretek nélkül is lehet esztétikus honlapot készíteni, de ez itt nem sikerült. a webergonómiáról nem is beszélve.
- kaotikus, zsúfolt és animált reklámok
- marquee használata - ez a technológia elnézhető volt 90es évek végén, manapság már megbocsájthatatlan bűn.
- naptár és névnap kijelzés - köszönöm, van nekem is, nem szeretnék még holnapról is az időről és dátumról tájékozódni, főleg nem úgy hogy minden csupa javascript, ráadásul értékes helyet foglal.
- keretek halmozása - a honlap sminkjéhez tartozó keretek, szövegdobozok és oldalsávok szegélyei halmozottak. a keretek vizuál-pszichológiai hatása a bezártság-, korlátozottság-érzet.
- spampoison használata - ez nem csak a spambotokat, hanem a crawlereket is megzavarja, és büntetés jár érte.
edit: a fórumon is felmerültek ezen problémák, ahol az értelmesebbje megköszönte az építő kritikát, és javította a hibák zömét, a maradék pedig továbbra is hangot ad unatkozásának.
2009. szeptember 21., hétfő
Webdesignes Online Marketing Magyarország
Erdélyi Norberttel egyszer már hajba kaptunk (sajnos nincs még publikálva); legalábbis ő nem úgy reagálta le építőnek szánt kritikám, hogy az pozitív irányba terelte volna kommunikációnk, és gondolom, hogy ezután sem lesz így, mivel azóta sem változtattam eszközeimen (direkt;)
http://wdm.hu - be akartam ide illeszteni ajánlatát.. de főoldalon nincs, kersni meg nincs türelmem.
és egy kis technikai update:
a tárhely elsődleges dns kiszolgálója nem aktív, a másodlagos biztonsági tanúsítványa nem hiteles! ennek okán a naprakész internetszolgáltatók nem engedik tovább az oldalt a felhasználóhoz. sőt, legtöbb tűzfal is kizárja.
pofámba nyomja állandóan termékét, már unom nagyon, de még nem vettem fáradtságot, hogy span-listára tegyem.. mivel annyira áttetsző és mókás amit csinál ("elrettentő példák" mappába gyűjtöm őt).
valamilyen furcsa felső erő hatására (még mielőtt elbízhatná magát: nem a promó győzött meg) klikkeltem a legaktuálisabb ajánlatában a megrendelés gombra, és hangosan felnevettem. nem a képén (habár utólag azon is), hanem azon, hogy az "oldal nem található". nem tudom minősíteni.. bocs..
és akkor kukacoskodjak:
ERDÉLYI NORBERT
fénylő nagykapitális karakterek, egy csipetnyi pszichológiai szaktudással is lehet tudni ennek miértjét, amely nem egy egészséges egóval rendelkező emberről árulkodik. ez a stratégiából is kilátszik, és megjelenéséről egyenesen üvölt: nincs annyi és akkora, mint amit mutat.
webdesig & marketing blogja
az ilyen oltári nagy f@szságokon rendszerint kiborultam, de amióta rájöttem, hogy magyaroknál ez a természetes, azóta csak nevetek.
ráadásul ezen a ponton teljes mértékben hiányzik bárminemű esztétikai érzékre mutató jel, webdesignról meg közel sem beszélhetünk.
le ne maradj.. feliratkozom.. utolsó bejegyzések.. Ügyfélszolgálat, kapcsolat, érdeklődés itt...
ezen hibák javításával kezdődik egy online marketing oktatás.. itt mindenik fellelhető. és csak az van tisztában azzal h ebben a pontban miről beszélek, akinek van halvány fogalma az online marketingről.. de mivel én nem vagyok marketing tanácsadó, nem tisztem elmagyarázni (Norberttel ellentétben). :)
jótanács: ha nehéz és naprakészséget követelő szakmákat sorolsz neved alá, annak bizonyítása érdekében szintén naprakész kell légy, és jelentős időt és energiát kell fektess bizonyítására.
a webdesignert legalább az alapvető esztétikai hibák elkövetésének kerülésével, a marketingest pedig az ehhez szükséges alapvető fogalmazási készségeddel és kreativitásoddal bizonyítsd.
Ctrl+C és Ctrl+V valószínű rendesen el van kopva a billentyűzetén, de a Del és Backspace érintetlen.
broáf.. ha meg akarsz szakadni a röhögéstől, ajánlom: Erdelyi Norbert online marketing videó
a szomorú, hogy azokat is minősíti, akik veszik termékét, hallgatnak rá. részvétem.
ui.: ha valaki azzal támad, h mekkora paraszt vagyok; hogy akkor mutassam meg h én hogy csinálom, stb baromságok.. akkor először nézze meg dühének kiindulópontját, majd megbeszélhetjük. holá!
2009. július 31., péntek
vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: BTK. becsületsértés vita
vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: BTK. becsületsértés vita
Az egyik oldal zsidózik, a másik oldal meg nácizik.
mivel a térképhez érkezett hozzászólások és vélemények konfúzak és túl sok - a realitás keretein belül - megalapozhatatlan gondolat lapul mögöttük, kénytelen lennék mondatról mondatra megválaszolni őket, de sem időm sem energiám legapróbb részletekre kitérően ezt megtenni
2009. július 17., péntek
kis-magyarország illustráció + BTK. becsületsértés
vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: BTK. becsületsértés
az emberiség sokkal ősibb és megalapozottabb íratlan törvényei többek közt kimondják: véleménynyilvánítás előtt bizonyosodj meg állításod valósságáról. vélemény és beszólások olvasása..
2009. július 15., szerda
Michael Jackson másként
vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: Michael Jackson
a gyászoló tömeg megnyilvánulását látni a temetésen (Michael Jackson temetése képekben). ezek az emberek ismerték és látták Michael igazi egyéniségét, tisztában vannak igazi értékeivel és tisztelik őt. Még az apja is, aki gyűlölte és verte, viszont megbocsájtást nyert. (Michael neki köszönhette érzékeny ám bölcs személyiségét)
2009. július 11., szombat
vélemény, amiről másoknak eltérő..: BurnOut
vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: BurnOut
ott van egy veszély, az pedig a kiégés (burnout).
Rengeteg stressz átjön. Vannak határidők, utolsó pillanatos kapkodás vagy azonnali tűzoltás. Pedig gondos ember vagyok, szeretek tervezni, de aki dolgozott már a reklámszakmában az tudja hogy mindig és minden tegnapra kell.
2009. július 10., péntek
az új MÁV.hu
Fogd be! Ne zenélj!
Egy közszolgáltató cég weboldalának a célja az, hogy informáljon. Gyorsan, könnyen szabatosan. Nem az a dolga, hogy zenéljen. Nem szórakozni járok oda, hanem információért!
Onlinemarketing blog - online marketing
itt minden el van mondva, és személyesen is láthatjátok az újabb sokmilliós szemetet, igaz én nem lettem volna ilyen kíméletes:
www.MÁV.hu
2009. július 9., csütörtök
intelligencia vs. kreativitás

A mai reklám: BullShit!
eredménye a vásárlók sötétsége melyet természetesen a szintén sötét reklámipar diktál.
a 48h-n át ható izzadásgátló dezodor valóság már a 90es évek eleje óta, csak magyarországon még ismeretlen, azaz nem hisznek a reklámnak, mert többségében reklámbullshitek születnek. ezt érezni az egész társadalmon, valaki állandóan bűzlik..
intelligens mosószer 5. osztályos kémia órai ismeretekkel és némi kreativitással teljesen hihető.
az univerzális tisztítószer szintén valóság, csak nincs rajta akkora profit hogy megérje olcsópénzért igénytelen vásárlóknak piacra dobni; még húzzák kicsit az idegeiket agyatlan reklámokkal, minél több bullshit a fejbe, annál nagyobb a profit. (ez alapján nem értem mi az emberek baja a mai reklámmal, hiszen mindenki pénzért gyúr)
szagrészecskéket csapdába ejtő levegőfrissentartó. a szagrészecskék fizikai részecskék, tehát hatással lehet lenni rá és egy helyre koncentrálni. csak a megfelelő technikai megoldás eddig váratott magára.
a fehérítő fogkrémek tényleg látványos változást okoznak, viszont az már "jelentéktelen" információ, hogy a minek a kárára.
konklúzió: a sok bullshit közt elvész az igazi érték. elvesz a tudás, alacsonyabbra szorul az intelligencia határ és korlátozódik a kreativitás. Ez egy örök érvényű harc az intelligencia és a kreativitás közt. ezen két hatalom tökéletes szimbiózisban él egymással, egyik építi a másikat.
hogy az intelligensek is megértsék:
egy intelligens ember állandóan a felhalmozott információjával harcol a kreatív ember szabad és kevésbé képzett elméje ellen. a kreatív pedig állandóan megpróbálja megvédeni saját gondolatainak szabadságát. mindkettőnek szüksége van a másikra, mivel az intelligens ember kreatívokat reggelizik, a kreatív pedig az intelligens pénzét költi.
eredményes elmélkedést kívánok a kreatívoknak, biztos harcállást az intelligenseknek!
éljen az információáramlás!
2009. július 5., vasárnap
a kétszínű primitív nők
az irodába érkezett két új személy, egy nő: G. (37 éves) és egy lányt, Sz. (23 éves).
délutáni váltásban egymás mellett dolgoztak.
mindketten nagyon rosszul teljesítettek, ennek oka az volt, hogy nem értették a feladatukat. így nem kaptak elegendő pénzt a jutalékrendszer miatt és nem termeltek elegendő pénzt a cégnek.
megkapták a tennivalókat írásban, el lett mondva szóban, és amikor láttam h egy hónap után sem megy, leültem velük beszélgetni.
először bemutatkoztam, beszéltem múltamról, életstílusomról majd rátértem a konkrét tanácsokra, hibáikra, azok megoldásaira.
Sz. végighallgatott, megértette, bólogatott, következő napon már jól teljesített.
G. nem értett meg, viszont azt mutatta hogy igen. nem értette meg mondanivalóm, mert nem meghallgatott meg, az ő személyét ért "kritikákkal" volt elfoglalva, állandóan próbált beleszólni, ellenkezni, védekezni, mialatt beszéltem hozzá. semmire nem kérdezett vissza, sértődötten elfordult. mindezt láttam, de bíztam benne, hogy munka közben rájön majd a hallottak alapján, hogy hol hibázik. ebben nem tévedtem, napról napra egyre jobban teljesített, pillanatok alatt lekerülte Sz.-t
ezután sem volt hajlandó hallgatni rá, csak a tudatalattijában éltek azok a tanácsok, amelyeket ő aljas kritikaként értelmezett. különösebben nem érdekelt, így is túl sok energiámba került a jelenléte. mindig mindenért panaszkodik, soha semmi nem jó neki. ez kihatott Sz.-re is, aki már nem csak nem termelt, de olyan elkeseredett mélabús tekintete volt, hogy amint az irodába léptem, nekem is kedvem lett volna felvágni az ereimet. többször rászóltam, de nem volt sem türelmem sem időm kifejteni elkeseredettségem az arca láttán, és nem is láttam értelmét, mert G. volt vele 4 órán keresztül, és nem én. a negatív hatásokra sokkal receptívebb mint a pozitívakra. tehát semmi esélyem nem volt hogy egész-napos mosolyt csaljak az arcára az a 10 perc alatt amit együtt töltöttünk néhanap. viszont mikor láttuk egymást, próbáltam egy kényszermosolyt vagy kevésbé öngyilkos tekintetet kikényszeríteni belőle.
egyik nap Sz. bejelentette, hogy ő nem bírja ezt a munkát tovább, majd másnap visszahallottam, hogy "hányingere van tőlem", és hogy G. is gyűlöl.
végre, kevesebb kétszínű primitív ember szívja fölöslegesen energiámat.
2009. május 27., szerda
rekonstav.sk trial honlap
http://www.rekonstav.sk
január 20. óta a honlap nem változott semmit
milliószor találkozom a képlettel:
hírből hallja a cégvezető, hogy interneten leni jó, viszont azt már nem tudja, hogy miért és hogyan.
kiadja a titkárnőnek hogy old meg, de nincs pénz rá, a domain legyen elég.
erre a titkárnő odabízza a fiának, aki letölti az első honlapkészítő programot amit talál, annak is a trial verzióját, majd elkészíti az alkotást. az eredmény pedig hozzájárul az amúgy is haszontalan céges honlapok családjának gyarapodásához.
2009. május 22., péntek
gönczi hunor telefonszáma
ma kaptam egy ilyen SMS-t:
22/05/2009 16:50
From: +36204643933
--------------------
Légyszi küld el gönczi hunor szamat
természetesen nem küldtem el a barátom számát, egyrészt mert nem adom ki ismeretlennek senki telefonszámát, és ez alap! másrészt mert semmilyen sms küldésére képes készülék nincs most mellettem. ezért felhívtam a számot. pontosabban felhívtam volna, de ne vette fel, majd kinyomott. ekkor megérkezett a következő SMS:
22/05/2009 16:54
From: +36204643933
--------------------
Csak küld át légyszi
ekkor letisztult, hogy valami agyatlan barommal van dolgom, mivel nem tudja felmérni az aktuális helyzetét, helyzetemet. újra hívtam, ekkor még higgadtan. természetesen most sem vette fel.
22/05/2009 16:56
From: +36204643933
--------------------
Kössz
ez az üzenet után már mélyebben lélegeztem, hogy ha valamilyen véletlen folytán felveszi a telefont, higgadtan tudjam elmagyarazni neki, h telszámot nem adok ki, és ha hívom, vegye fel! erre sem került sor, ekkor beállítottam az automatikus újrahívást, és visszatértem gép elé.
22/05/2009 17:05
From: +36204643933
--------------------
Nem tudsz üzenetet irni
Van remény, valami dereng ezexerint odaát. hívom, felveszi, csend. megkérdezem h ki az? erre suttogás a háttérben. elmondom, h ne suttogjon, hanem mondja ide a telefonba h ki az, és mit akar, és erre lerakja.
22/05/2009 16:10
From: +36204643933
--------------------
Én csak szivességet akartam kérni de rossz embert valasztottam
hermetikusan zárt gázkamrát neki! agyatlan sötét barom! és még szép voltam!
2009. május 19., kedd
vélemény..: pater sparrow: 1
vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..: pater sparrow: 1
"Úgy fog működni, mint egy festmény" Pater Sparrow
viszont lehetetlen, hogy jó film váljék belőle, mivel magyar.
ugyanolyan tanyasi film lesz mint amit eddig maximálisan képesek voltak kivitelezni ezek a kisköltségvetésű színészek. olvasópróba hangsúly, mimikájuk színpadi, vagy még az sem, és összjátékuk kaotikus.. legyen akármekkora rendező, ezen szerencsétlen színpadról vászonra szakadt színészekből többet lehetetlen kihozni.
2009. május 12., kedd
esztergomi gyors-büfé
esztergomi élményeim #1
20:30, keddi nap. megéheztem.
elindultam a központon keresztül, match 18:00-kor zár, gyorséttermek még korábban, a piac utcájában található honi abc-ről pedig nem lehet megállapítani, hogy mikor zárt. elindultam tovább az utcán, előttem egy halom pi..khmm..lány tartott valahová, ahol valószínűleg jól fogják érezni magukat, mivel elég gyakran látok arrafelé nagyobb tömegeket vonulni. üres pub-nak közel sem nevezhető helyek, füstös kis kocsmák, mindenhol csak itallap van kifüggesztve.
felcsillan a remény, egy kisebb csoportosulást pillantok meg egy kivilágított büfé felirat alatt, megérdeklődöm a tömegben elvegyült - eredetileg - fehér köpenyes nőszemélytől, hogy még lehet-e enni, majd a pozitív válasz után már lesem is a kínálatot. kézzel, filc, halomra javított árak. van hot-dog legalább 6 fajta, hamburger kettő, kolbász, mustár és sültkrumpli.
komolyan átgondolom, hogy biztos, hogy ezt szeretném? nem, de ahogy elnézem ezt a várost, nincs más lehetőségem.
marad a hamburger.
lerakom a pénz, viszont amint hozzáértem a pulthoz, visszakaptam a kezem. többhetes fertő, az edények szintén, a mérleg még a szocializmus óta őrzi piszokfoltjait, a ketchupos és mustáros edények oldalán végigfolyva az utántöltéskor elpazarolt mennyiség. tovább már nem merek nézelődni, éhes vagyok.
szezámmagos zsömle kis nejlonzacsiból, szendvicssajt fóliája megy a pult alá, aszott zöldségek kis tálkákból, jól elrejtve plakátok mögé, mikró csak akkor tűnt fel mikor jelezte, hogy kész a sülthús - vagy mi -, mustár rendesen mindkét oldalra, csupasz kézzel jól megnyomkodva a zöldségek, összerakás után még a tetejét kicsit megpaskoljuk, hogy viselkedjen, és mehet a mustárfelfogó zacsiba.. bele.. abba.. a rohadt életbe de éhes vagyok!
útközben egy hozzám hasonlóan eltévelyedett lélek megérdeklődte, hogy hol lehet ily jó étvággyal fogyasztható ételt ebben az órában vásárolni, majd felvilágosítottam, hogy nem akarja tudni, majd továbbálltam.
visszaértem irodába, leültem gép elé, és erős késztetést éreztem, hogy e feledhető élményt megörökítsem az utókor és késődélutáni éhes esztergomiak számára, hogy még véletlenül se kövessék el ugyanezt a hibát.
egy liter víz után is még mindig a számban a kemikáliáktól savas mustár íze, mellyel egy óvatlan pillanatban még a pólómat is megjelöltem. hajrá!
internet sebesség
az utóbbi félórában egy érdekes alkalmazás kötötte le a figyelmem:
a világ országainak internet fel és letöltésének összehasonlítása
www.speedtest.net/global.php
mivel már tudom, hogy románia nagy internethatalom, nem lepődtem meg az összehasonlításon:
letöltési sebesség
1. 17.83 Mb/s Korea
2. 16.07 Mb/s Japán
3. 11.55 Mb/s Svédország
4. 11.28 Mb/s Litvánia
5. 10.33 Mb/s Románia
...
25. 5.96 Mb/s Magyarország
feltöltési sebesség
1. 8.08 Mb/s Litvánia
2. 7.49 Mb/s Japán
3. 4.43 Mb/s Bulgária
4. 4.32 Mb/s Románia
5. 4.28 Mb/s Oroszország
6. 4.10 Mb/s Svédország
...
20. 1.94 Mb/s Magyarország
2009. május 8., péntek
plakátot minden házhelyre!
csöppke felháborodásom eredménye:
innen letölthető, nyomtatható és terjeszthető:
beszólok 404 Error az épület nem található.pdf
majd jönnek a képek is.. hajrá
mivel fényképezőgépem töltőjét elhagytam valahol, telefonommal készítette a koraesti fotókat, nem sok sikerrel, de íme:

2009. március 27., péntek
Abbazia fehérnemű
néhány lány még nézne ki valahogyan, viszont a fotós munkája borzalmasan előnytelen..
egy Canon EOS 40D-vel pedig lehet ezeknél sokkal jobb képeket gyártani..
látni, hogy olcsó modellek mellett csak olcsó fotósra futotta, igaz, egy ilyen hely közege, mint az Abbazia, nem is igényel magasabb szintű minőséget.
viszont h mindez publikálva van egy kultúrával foglalkozó portálon, már szégyen
blogajánló






